Követőim

2010. október 9., szombat

Frivolina pályamunkái

Frivolina     küldte nekünk ezt a csodaszép textil tölcsért! Nekem nagyon tetszik :-)) Lehet, hogy az idén ebben hozza a csokit a Mikulás a fiúknak?? Köszönjük!!           

1. Pályamunka


Ajándék tölcsérek


Már tavaly lecseréltem a műanyag mikulás zacskókat textilre. Egyrészt el lehet vele játszani a kitesszük és éjjel megtölti a Mikulás, című játékot a gyerekekkel, ha pedig elajándékozzuk, akkor nem csak fogyasztható, hanem maradandó meglepit is kap az illető:)

Kétféle anyag kell hozzá, ha lehet karácsonyos, mert akár mikulásra, akár karácsonyra lehet bele csomagolni édességet, teafüvet, mindenféle apróságot. Kivágunk 2-2 háromszöget, amiknek a rövidebb oldala 20,5, hosszabbik oldalai 30,5 cm hosszúak. Kell még egy 3x9 cm-es téglalap, és 50-60 cm szalag.


A hosszú téglalapból varrjuk az akasztót úgy, hogy behajtva a széleket letűzzük. E helyett szintén lehet szalagot használni, bár tapasztalataim szerint az elhúzódó nassolások miatt így hamarabb tönkremegy a zsákocska. Két-két háromszöget összevarrunk a rövidebb oldalánál fogva, egyik részbe már belevarrjuk az akasztót is. A varrásszélességet levasaljuk.



Színt színével összefordítjuk és körbevarrjuk, kihagyva a képen megjelölt nyílásokat. A két 1 centis kell a zsinórház miatt, a hosszabbik pedig a kifordítás helye lesz.



Ha körbe értünk színére fordítjuk, a nyílást kézzel összeöltjük, majd az egyik tölcsért óvatosan belefordítjuk a másikba. A végét igazgassuk minél „csücskösebbre”. A felső szélét is igazgassuk ki és vasaljuk le, varrjuk körbe 1-1,5 cm szélesen. Két oldalról szembe húzzuk be a szalagokat és kössük el a végüket.




A képeken látszik, hogy nem muszáj a szalagos megoldást választani. Összekötés nélkül is működik a dolog, jól mutat, ha a kis sarkot gallér szerűen visszahajtjuk. Az akasztó jó szolgálatot tesz, ha meglepetésnek ajtókilicsre, szekrénygombra akasszuk és később nyitott állapotában csak bele kell nyúlni és válogatni a finomságok közül. Legszívesebben szaloncukrot használtam volna kellékként, de annak még híre hamva sincs, így azt tettem bele, amit itthon találtam. 
Nagyobb méretet is csinálhatunk, ha ebbe nem fér bele a meglepi, akkor a hosszabb oldalt 43,5 cm-re szabjuk, de az már elég komoly „töltést” igényelJ



2. Pályamunka

Karácsonyi kötény

Az alaphoz kell egy 52x42 cm-es vászon, a zsebhez egy 42x23 cm-es karácsonyos anyag, a megkötőhöz 1 db 2 m x 8 cm-es csík, vetex. Mivel ezt a kötényt felajánlom a résztvevők közötti sorsolásra ajándékként, a zsebre kézi applikációval fenyőket varrtam.


 A zseb felülre kerülő oldalát duplán behajtva, 1 cm szélesen letűzöm. Ráfektetem az alap színére és a szélén 0,5 cm-esen rávarrom. Körben eltisztázom, majd 1 cm szélesen behajtom. A zsebet alul két varrással három részre osztom és levarrom. Nem akartam belevarrni a mintába, így nem varrtam végig, csak a világos részt, de így is több zsebesnek minősítettem:)



Az eleje közepétől 11-11 cm-re varrok egy kis ráhajtást, hogy szebben álljon derékban.

Nem volt elég hosszú anyagom, így a megkötőt nekem két részből van, középen toldva. A megkötő középrészét beragasztom, félbe vasalom, majd felvarrom a kötény visszájára. A megkötő mindkét végét színével összefordítva összevarrom az alap színéig. A bőséget kivágom és egy fakanál segítségével kifordítom. A sarkokat eligazgatom és levasalom.

A megkötő végétől a színén körbe letűzöm.

És kész.



A kötényt felajánlom a közös ajándékozásra!

3. Pályamunka

Szépségek só-liszt gyurmából




A kötényes nosztalgiázásról eszembe jutott, mikor a lányokkal készítettünk ajándékot a nagyszülőknek, vagy a barátnőknek Karácsony előtt. Legjobban szeretett anyag a só-liszt gyurma volt. Könnyen használható, olcsó, környezetbarát anyag, amit nem lehetett elpocsékolni és nem volt gond, ha a szájukba, a ruhájukra, vagy a szőnyegre került:) Lett ebből Barbie bútortól kezdve, játék gyümölcsökön keresztül, adventi koszorúig sok minden.
Megosztanám a receptet:

3 dl só
4,5 dl liszt
2 dl langyos víz
25 ml étolaj
15 ml glicerin

A hozzávalókat összegyúrtam és fél óráig, konyharuhával letakarva pihentettem. A lányok nagyon élvezték a közös játékot és elnosztalgiáztunk a formázás közben. Készültek mécses tartók, hóemberek, angyalka, újévi malac. A tepsibe sütőpapírt tettem és 1 óráig nyitott sütőajtónál 1-es fokozaton szárítottam, majd rácsuktam az ajtót és folyamatosan figyeltem, hogy mennyire szárad, illetve pirul. Régen csináltam már, így el is felejtettem, hogy a hóembert nem lett volna szabad egészben betenni, hanem részenként és utólag kellett volna összeragasztgatni, de majd kijavítjuk. Amivel eddig elkészültünk azt megmutatom, a többiről is teszek fel képet, ha majd megszáradtak. A díszítésül használt szegfűszegtől és borstól karácsonyi illat lett idebenn,  temperával festettünk, de fahéjjal a tésztát is meg lehet színezni, illetve a sütéssel is el lehet érni a barna különböző árnyalatait. A lakkozást már a garázsban csináltam.










1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ötletek!Ez a sólisztgyurma főleg!:)
    Csinálok is egy mécsestartót!:)

    VálaszTörlés