Követőim

2010. október 20., szerda

Rozandi pályamunkái

Rozandi küldte nekünk a következő "gyöngyös" pályamunkát. Akinek van jó szeme és sok türelme, máris nekivághat, hiszen részletes leírást is kaptunk hozzá. Sok sikert!  Köszönjük!


1. Pályamunka










Először is mobillógókkal szeretnék pályázni .
Anyagszükséglet: gyerekfűzőgyöngy, drót (0,28-as) mobillógó

Minden sor sima szembefűzéssel készül, a rajzoknak megfelelően. A minták nem sajátok, a netről töltöttem anno, de mind free minta volt. Garantáltan elkészíthető már egy 7 éves számára is. Tavaly rengeteget készítettünk a napköziseimmel.
Mellékelem a mintákat és egy képet a készekről.

Egy másik gyöngyös ötletet is dobnék ide. Mivel csóró napközisek voltunk csillag alapra nem telt. Kitaláltuk, hogy felkarikáztuk a parafadugót, lefújtuk arany festékkel, majd gombostűre fűztük fel a gyöngyöt, és beleszúrtuk a dugókarikába. Így rengeteg csillagot készítettünk, amelyek a karácsonyfánkat díszítették.

És végül egy harmadik gyöngyös ötlet: teamécsesre készítettünk "ruhát. Szintén sima szembefűzéssel készültek, egy sorba annyi gyöngyöt fűzűnk, amilyen magas a teamécses. (7-8 szem) A mintát a fantáziánkra bízzuk. Addig fűzzük a sorokat, míg körbe nem éri a mécsest a "mécsesgyűrűnk". Jó szórakozást!



A közös ajándékozásra felajánlok 2 db angyalkás és 2 db karácsonyfás mobildíszt.


2. pályamunka:


Bébiételes üvegekből készült mécsesek
 
Egyszerően üvegfestékkel készültek rá a téli, karácsonyi motívumok.











3. pályamunka:
Kockacukor mécsestartó:






Elkészítés:
Cukormáz (ha ezzel ragasztjuk, ehető marad)
10 deka porcukrot 5 percen keresztül kevergessünk 1-2 evőkanál vízzel és pár csepp citromlével, hogy mézsűrűségű masszát kapjunk.
Vágjunk ki a rajzlapból egy 8 cm átmérőjű kört vagy egy 6 cm oldalú négyzetet.
A forma szélére körbe ragasszunk egy sor kockacukrot.
A kockák ne legyenek szorosan egymás mellett, hagyjunk 3-5mm-nyi helyet köztük.
A második sort úgy helyezzük az első tetejére, hogy a kockák fedjék a lyukakat.
A további soroknál is hasonlóan járjunk el. Érdemes legalább 5 sort egymásra építeni.
A mécses formáját variálhatjuk az alaplap változtatásával, a kockák közti lyukak méretének változtatásával.
A kockacukrok függőleges élét a mázba mártva rakjuk le az első kört.  A ragacsos élük összeér, a külső kicsit szétnyílik.
A második kör ugyanekkora, csak elcsúsztatva kell rakni a kockákat (mint a ház tégláit) - kötésben, és az
aljukat is bele kell mártani a mázba.
Ugyanígy következik a többi sor is rá.
Egy éjszaka alatt megköt.

Attól nem kell félni, hogy meggyullad a mécsestől! Maximum karamellizálódik kicsit  a széle!

Variációs lehetőség:
A kockák minden sorban kissé beljebb kerülhetnek, de az utolsó sor átmérője legalább 2 centis maradjon.

Készíthetünk belőle kastélyt is, a tornyokba helyezve a mécseseket. Egészen különleges látvány egy ünnepi asztalon! Garantáltan lenyűgözzük vele a vendégeket!
A gyerekek is bevonhatók  a készítésébe.
Tényleg nagyon szép, mikor beleteszed a mécsest. Érdemes kipróbálni!
(Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy ehető maradjon, akkor ragasztópisztolyis megfelel a ragasztáshoz. )

1 megjegyzés:

  1. Mindegyik ötlet nagyon kreatív!Nagyon tetszenek!:)
    Én is gyakran fűzök gyöngyöt,de én inkább 3d-s állatkákat!:)

    VálaszTörlés